2009. április 25., szombat

Álmom egy házról

Évek óta álmodozom az ideális zsidó levéltárról, raktári és közönségszolgálati tereiről. Számomra ez már nem csak építészeti kérdés, hanem annak szimbóluma, hogy a közösség és vezetői végre felismerik, hogy mit jelent egy levéltár a közösség számára. Amikor végre lesz közös akarat és koncepció a levéltár méltó elhelyezésére, a munkakörülmények javítására, akkor számomra azt fogja jelenteni, hogy a közösség a dokumentumokat létrehozó őseinek méltó utódja, s elődei tetteinek, gondolatainak ismeretében, annak tanulságain okulva tervezheti meg a jövőjét.
Egyelőre álmodozom erről.

A levéltár új épülete a pesti történelmi zsidónegyedben lenne. Ez ugyan azt is jelenti, hogy a poros, levéltári iratokat károsító levegő kiszűrését építészeti eszközökkel meg kell oldani. Ennek ellenére fontos lenne, hogy az iratokat ott őrizzük, ott legyenek bármikor hozzáférhetőek, ahol a „forrásközösség” jelentős intézményrendszere, turisztikai központja található. A levéltár akkor töltheti be igazán sokrétű feladatkörét, ha hozzáférhető, könnyen megközelíthető, s ott van, ahol létét feltételezzük.
Építészeti megformáltságában a levéltár alapértékeit, nyitottságot, áttekinthetőséget kell sugallnia, ugyanakkor segítse elő, hogy a levéltár megszabaduljon a levéltárakat övező előítéletektől, mely szerint a levéltárak zárt, poros, titkos létesítmények, melyekbe csak a beavatottak, zömmel elefántcsonttoronyba zárkózó tudósok nyerhetnek bebocsáttatást.
Az épület legyen modern, merész és akár formabontó, de anyaghasználatában, egyes gesztusaiban utaljon arra a tradicionális környezetre, amelybe kerül. Utaljon a múltra, a megőrzött és megőrzendő értékekre. Építészeti kialakítása segítse elő, hogy igazi közösségi térként működhessen, kapcsolódjon hozzá terasz, park, átrium vagy árkádsor. Jó lenne, ha a túlságosan beépített hetedik kerületben lenne hozzá egy kert.
Belsőépítészeti kialakítása sugalljon nyugalmat, legyen barátságos, fiatalos, praktikus és könnyen használható. A környezet biztosítsa azt a barátságos ellazító környezetet, melyben jó a múlttal szembesülni, s amelyben könnyebb megosztani akár bizalmas információkat is.

A levéltár új épületének több egységből kellene állnia: az első rész közösségi tér, a belső pedig a levéltári raktárakat és a tudományos feldolgozó munkát valamint az intézmény adminisztrációját szolgálná.
A közösségi térben legyen:
Szállodai lobbyra emlékeztető kényelmes „várakozó zóna”, ahol a látogatók „átzsilipelhetnek” a levéltári világba, s ahol találkozhatnak egymással, megbeszélhetik, feldolgozhatják élményeiket. A térhez csatlakozzon egy információs egység, ahol egyénileg is és segítséggel is beszerezhetőek az alapvető családfakutatási, kárpótlási, helytörténeti stb. adatok. Ez elsősorban az online hozzáférhető tartalmakat közvetítené, ugyanakkor lehetőséget nyújtana arra, hogy a levéltár egy munkatársával meg lehessen beszélni a teendőket, lehetőségeket. Ugyanakkor itt a közösségi térhez kapcsolódóan lehetőséget biztosíthatnánk a levéltári profilhoz csatlakozó civil szervezetek jelenlétére, irodák biztosításával. (Centropa, Virtuális múzeum egyesület, Óvás Egyesület stb.) Így a levéltár és a civilek együttműködése érzékelhető (és használható!) lenne a levéltárat látogató turisták és kutatók számára is.
Itt lenne jó kialakítani egy kiállítóteret, ahol a levéltár – és más intézmények – anyagából folyamatos, a magyar zsidó közösség múltjához és jelenéhez kapcsolódó kiállítások, rendezvények lehetősége lenne biztosítva.
A lobbyhoz és a nyilvános térhez kapcsolódóan egy nagyon kényelmes, nagy, akár munkavégzésre is alkalmas asztalokkal felszerelt kávézót is szeretnék, amely a levéltári tevékenységektől – és nyitvatartástól – függetlenül is működhetne. Megfontolandó esetleg a kisebb gyerekek számára egy játszószoba kialakítása is.
Az épület belső, utcafronttól elzártabb, parkra, kertre vagy belső átriumra néző fele legyen a levéltári raktáraknak és a feldolgozó munkának szentelve. Az épület legyen „magos” épület: egy belső csőben legyenek a raktárak, melyeket a feldolgozó és kutatószobák, irodák és adminisztrációs helyiségek gyűrűje vehet körül. Ezért azért is hasznos, mert a raktárak elzártabbak, kevesebb fény, külső szennyezett levegő stb. érhet be a terekbe, és a raktáraknak más lehet az emeletmagassága is, melyet a létra nélkül elérhető polcmagasság határozhat meg. Az ezt a részt körülvevő irodaövezet természetesen a szokásos, kellemes belmagasságú.
Álmaim levéltárában mindezt a sok fontos funkciót környezetbarát megoldások és etikus építkezési, fenntartási lehetőségek kísérik. Remélem, hogy még megérem, hogy létrejön a budapesti és a magyar zsidók történeti múltját megőrző, feldolgozó és bemutató levéltár, amelyben mindig sokan lesznek, sok érdeklődő kedves ember, akiknek fontos a múlt megismerése és a közös jövő építése.

És az udvaron, a belső kertben gránátalmafa nőjön - talán itt még be is érik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése